2018. május 18., péntek

Horgászverseny Mágocson! 2018. 06. 10.


A versenyen minden amatőr horgász részt vehet 14 év felett, nemre való tekintet nélkül. A verseny időpontja: 2018. 06. 10. (vasárnap) Nevezni èrvènyes állami vagy turista államijegy birtokában a verseny kiírásától folyamatosan a helyszínen lehet. Sorsolás: reggel 7:00. A horgászhelyek sorsolást követően folyamatosan foglalhatóak el, a verseny 8:00-tól indul. Minden horgász egy bottal, botonként legfeljebb egy horoggal horgászhat, a módszereket tetszés szerint váltogatva. A horgászok egyszerre és egy időben mérik össze a tudásukat. A verseny időtartama 6 óra. Mérlegelés óránkét történik(az első 10:00-kor) a horgászhelyeken. A mérlegelésbe csak a békés halak számítanak bele.Versenyen, csak gyűrűs haltartó hasznàlható, dróthaltartò használata tilos! A verseny ideje alatt max 5 liter etetőanyag(dara és szemes együtt) és 1 liter élő csali használható; etetni kizárólag fenekezőkosárral, etetőrakétával, csúzlival illetve kézzel szabad. Az összfogás szerinti első három helyezett díjazásban részesül! A horgászhelyek korlátozott száma miatt maximum 27 fő nevezését tudjuk elfogadni. Díjazás:
1. díj: 4 alkalomra, egy főre érvényes horgászbérlet + kupa + oklevél + nyeremény alap 50 %-a
2. díj: 3 alkalomra, egy főre érvényes horgászbérlet + oklevél + nyeremény alap 35 %-a
3. díj: 2 alkalomra, egy főre érvényes horgászbérlet + oklevél + nyeremény alap 15%-a
A nyeremény alap: nevezésenként 1500 Ft. A nevezési díj: 4000 Ft. A nevezési díjak helyben a horgásztónál fizethetőek. A nevezési díj elvihető halat nem tartalmaz! A versenyen nevezett horgászok a verseny után a horgásztó zárásáig szabadon horgászhatnak. Jelentkezni: a +36304056619 es telefonszámon, illetve személyesen a horgásztónál ill a kifepe1@gmail.com email címen lehet.

1 megjegyzés:

  1. Asian ceramic vs titanium. - TITIAN ART
    Asian ceramic. Chinese ceramic vs titanium. snow peak titanium spork Traditional ceramic ford fiesta titanium is a ceramic glass in titanium damascus which the object is titanium phone case the object of all the art. omega titanium

    VálaszTörlés