2017. április 10., hétfő

Horgász verseny 2017.05.07

A versenyen minden amatőr horgász részt vehet 14 év felett nemre való tekintet nélkül. A verseny időpontja: 2017. 05. 07. (vasárnap) Nevezni a verseny kiírásától folyamatosan a helyszínen lehet. Sorsolás: reggel 7:00. A horgászhelyek sorsolást követően folyamatosan foglalhatóak el, a verseny 8:00-tól indul. Minden horgász egy bottal, botonként legfeljebb egy horoggal horgászhat, a módszereket tetszés szerint váltogatva. A horgászok egyszerre és egy időben mérik össze a tudásukat. A verseny időtartama 6 óra. Mérlegelés óránkét történik(az első 10:00-tól) a horgászhelyeken. A mérlegelésbe csak a békés halak számítanak bele. A verseny ideje alatt max 5 kg etetőanyag(dara és szemes együtt) és 1 liter élő csali használható; etetni kizárólag fenekezőkosárral, etetőrakétával, csúzlival illetve kézzel szabad. Az összfogás szerinti első három helyezett díjazásban részesül! A horgászhelyek korlátozott száma miatt maximum 25 fő felnőtt nevezését tudjuk elfogadni. Díjazás: 1. díj: 4 alkalomra, egy főre érvényes horgászbérlet + kupa + oklevél + nyeremény alap 50 %-a 2. díj: 3 alkalomra, egy főre érvényes horgászbérlet + oklevél + nyeremény alap 35 %-a 3. díj: 2 alkalomra, egy főre érvényes horgászbérlet + oklevél + nyeremény alap 15%-a A nyeremény alap: nevezésenként 1000 Ft A nevezési díj: 3000 Ft A nevezési díjak helyben a horgásztónál fizethetőek. A nevezési díj elvihető halat nem tartalmaz! A versenyen nevezett horgászok a verseny után a horgásztó zárásáig szabadon horgászhatnak. Jelentkezni: a +36304056619 es telefonszámon, illetve személyesen a horgásztónál ill a kifepe1@gmail.com email címen lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése